CSODASZARVAS

CSODASZARVAS

Legújabb bemutatónkban – akárcsak a Duna Művészegyüttes korábbi előadásaiban – a „holt” hagyományőrzés helyett az élő és megújulni képes tradíció továbbvitelére, átadására törekszünk, méghozzá ez esetben a legfiatalabb korosztályt kívánjuk „megmeríteni” e hagyományban, hiszen mély meggyőződésünk, hogy a tánc és színház szeretetére és értésére való nevelést már a lehető legfiatalabb korban el kell kezdeni.

A Duna Művészegyüttes legújabb gyermekelőadása a szarvast üldöző két ifjú, Hunor és Magor ősi legendáját eleveníti meg. Az alkotók célja, hogy kapcsolatot találjanak a mai világ gyerekei és e csodás történet között. Az álomszerű, látványos előadás a barátságról, kitartásról, a férfiasságról, de leginkább önmagunk megtalálásáról szól. A Kárpát-medence magyarságának táncaira és zenéjére támaszkodva olyan néptáncszínházi produkciót kívántunk megvalósítani a kisiskolás korosztálynak, amilyet együttesünk a felnőtt generáció számára már több ízben készített.

A Duna Művészegyüttes korábbi előadásait is jellemző táncnyelv mellett teret kívánunk adni a kísérletezésnek: olyan korszerű színpadi formát keresünk, amely egyfelől tükrözi, másfelől eszközként használja fel a mai fiatalok vizuálisan pörgő világát.

Előadja a Duna Művészegyüttes tánckara

Közreműködik: Tintér Gabriella, ének
Zeneszerző: Bolya Mátyás
Jelmez: Kiss Zsuzsanna
Fényterv: Lendvai Károly
Koreográfusok: Horváth Zsófia, Juhász Zsolt
Rendező: Juhász Zsolt

Az előadás hossza: 60 perc szünet nélkül

Támogatók: NKA, NTSZ, Sín Kulturális Központ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük