Új székházban a Duna Művészegyüttes

Új székházban a Duna Művészegyüttes

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően a Duna Művészegyüttes 2021 októberétől már új székházában töltheti mindennapjait. A társulat az ügyvezetéssel és minden háttéremberrel közösen költözött a 13. kerületi Kisgömb utcába.

Az együttes a számára felújított épületben méltó helyet kapott a mindennapi próbákra és a háttérmunkára egyaránt, és immár itt készülhetnek az előadásokra.

Az új székházba való költözés sok szempontból segíti az együttes munkásságát, hiszen itt végre otthon lehetnek, rajtuk kívül nincs más az épületben, 100%-os koncentrációval dolgozhatnak.  Fontos persze az is, hogy a művészi munka mellett a háttérmunka, az ügyvezetés és az egész stáb egy helyen van, nem csak időben, de térben is együtt dolgozhatnak – ez sokban könnyíti meg az együttes működését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük