Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán

Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán címmel készítette legújabb előadását, amelynek bemutatóját szeptember 21-én 19 órától a Nemzeti Táncszínházban láthatta a közönség.

Hagyományos kultúránkban a szellemi javak átörökítése természetes folyamatként volt jelen. A falusi szokások, táncmulatságok nem csak egyfajta szórakozási formaként funkcionáltak, hanem alkalmat adtak annak is, hogy az idősebb generáció nevelői hatást gyakorolhasson az új nemzedéknek. Hagyományosan apáról fiúra szállt tovább a tudás, de a generációs folyamatokat tekintve korszakok között is átíveltek szellemi értékeink.  A hagyományt ugyan a falusi közösség gyakorolta, de az átadásnak és átvételnek mégis megvoltak a kimagasló mesterei. Mai értelemben a kreatív alkotók voltak ők, akik tehetségük, művészi érzékük által formálták a nép művészetét.

A Duna Művészegyüttes új bemutatója, az apák és fiak közötti szellemi kapcsolaton keresztül a hagyományról, az átörökítésről és az átvételéről kíván szólni. Az előadás a tervek szerint egy sorozat kezdő állomása, melyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző néptáncgyűjtőink előtt.

Elsőként Juhász Zsolt, az Együttes művészeti vezetőjének mestere, Nagy Albert munkásságára emlékeznek. Nagy Albert gyomai származásúként 1972-ben vette át a Szeged Táncegyüttes vezetését, amit nagyon hamar az ország legjobb együttesei közé emelt. Saját hitvallása szerint is a Tímár-iskolához tartozott, őt követte koreográfusként és gyűjtőként egyaránt. Emblematikus gyűjtései születtek az évek során, ezekből építkezik a bemutató tánc és zenei anyaga.

Az előadásban természetesen szeged környéki leghíresebb gyűjtéseit is láthatta a közönség: a szegvári, baksi, hódmezővásárhelyi és kiskundorozsmai cigányság táncait, és Kardos István apádfalvi vőfély táncait, de Békés megyéből eleki, méhkeréki, kétegyházi, Mezőségről széki, Kalotaszegről nádasdaróci és inaktelki, Küküllő-mentéről pedig lőrincrévéi táncokat is bemutattak a produkcióban, amelyben Kölcsey Ferenc Parainesis c. művéből is idézett részleteket Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész.

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című előadása elsőként a Nemzeti Táncszínházban 2023. szeptember 21-én volt látható, majd október 6-án várták újra a közönséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük