Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

APÁK ÉS FIAK – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán

2024.01.12. @ 17:00 - 18:00

Hagyományos kultúránkban a szellemi javak átörökítése természetes folyamatként volt jelen. Szájról szájra terjedt tovább a tudás, mely felhalmozódott a népművészetben. A hagyomány, mint értékrend meghatározta a falusi közösség életét, mely apáról fiúra szállt ugyan, de a generációs folyamatokat tekintve korszakok között is átíveltek szellemi értékeink.

2023-ban bemutatott előadásunk az apák és fiak közti szellemi kapcsolaton keresztül a hagyományról, az átörökítésről és az átvételéről kíván szólni. Az előadás egy sorozat kezdő állomása, melyben tisztelegni kívánunk neves néptáncgyűjtőink előtt.

Elsőként, Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetőjének mestere, Nagy Albert munkásságára emlékeznek. Az ő emblematikus gyűjtéseiből építkezik produkció tánc és zenei anyaga.

Az előadásban Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz c. művéből idéznek részleteket Rubold Ödön tolmácsolásában.

 

Előadja a Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar

Közreműködik: Rubold Ödön – Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Pálvölgyi Kristóf

Zenei szerkesztés: Göncöl zenekar, Horváth Mária

Táncmesterek: az Együttes táncművészei

Jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála

Díszlet: Michac Gábor

Látvány: JuZso

Videó: XORXOR

Fény: Lendvai Károly

Hang: Földes Gábor

Szakmai konzulens: Gombos András

Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Details

Date:
2024.01.12.
Time:
17:00 - 18:00
Event Category:
https://tancszinhaz.hu/musor/apak-es-fiak/2763

Venue

Nemzeti Táncszínház
Budapest, + Google Map