Cigányok arca – Romangi faca
október 16 @ 19:00 - 20:30

A Kárpát-medencei cigányság kultúrája rendkívül színes és változatos, tulajdonképpen egységes cigány-folklórról nem is beszélhetünk. Minden törzs, minden csoport folklórkincsét jól megkülönböztethető, egyedi vonások jellemzik. Más a kultúrája a lováriaknak, a beásoknak, a szintóknak és más a magyarországi magyar cigányoknak vagy az erdélyi cigányságnak. Máshogyan táncolnak a Felső-Tisza-vidékén, mint a Mátra lábánál vagy a Dél-Alföldön, megint máshogy Somogyban vagy a mezőföldi falvakban, és teljesen máshogy a Küküllő-vidéki vagy a székelyföldi településeken. A Duna Művészegyüttes új bemutatója – elsősorban az archaikus táncokon és zenéken keresztül – a sokszínű cigány művészet legkülönfélébb arcait mutatja be. Az alkotók, a cigány költészet és képzőművészet inspirációjával, a roma világ lelkületét helyezik a középpontba. Szenvedélyességük, életszeretetük, vitalitásuk mellett sajátos társadalmi viszonyrendszerük is megjelenik a produkcióban.
Az előadás bemutatója a Liszt Ünnep keretében a Duna Művészegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
Előadja: Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar
Közreműködik: Farkas Franciska, Szilvási István, Horváth Pákó, Balogh Dominik
Táncmesterek: Balogh Katesz, Barta Réka, Chifor Lénárd, Demeter Erika, Farkas Ágnes, Fundák-Kaszai Lili, Geiszelhardt Anita, Gidró Roland, Lőrinc Hortenzia, Mezei Balázs, Szabó Csaba, Sáfrán Balázs, Soltész Luca
Zene: Szilvási István, Soós András, Dulai Zoltán, Bubnó Lőrinc
Jelmez: Winklerné-Petri Kiss Borbála
Díszlet: Túri Erzsébet
Videó: Diena László
Fénytervező: Lendvai Károly
Hang: Földes Gábor
Asszisztensek: Bonifert Katalin, Soós Gyula András
Koreográfusok: Farkas Tamás, Fundák Kristóf, Juhász Zsolt
Rendező: Juhász Zsolt