Ha a Kalotaszeg földjét hosszában átszelő robogó vonat ablakából ítéljük meg ezt a földet, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy annak túlnyomó része egyhangú, kietlen, sőt, szomorú föld. De a levegő csodálatosan tiszta és a dombok szeszélyes vonalai élesek, a sziluettek határozottak, a szántók, a kaszálók színfoltjai, vonalvezetése ezen a szeszélyes területen egészen furcsán egyéni. Ebben a hideg és élesen rajzolt tájban a művész szeme, mint rafináltan megkomponált képen, észre fogja venni a kontrasztjával nagyszerűen ható embert és az embernek alkotásait.” Kós Károlynál szebben és hitelesebben talán senki nem írt és nem is tudna írni e vidékről, s ha valaki Kalotaszeggel foglalkozik, nem hagyhatja ki, hogy rá hivatkozzon. Velünk is így történt, az ő leírásai lettek készülő előadásunk ihletet adó forrásai.
A Duna Művészegyüttes évekre visszatekintő általános törekvése, hogy a néptáncot kiemelje a műfaj megszokott színpadi kereteiből, és olyan összetett táncszínházi előadásokat hozzon létre, amelyek az autentikusság jegyeit hordozzák magukon, ugyanakkor innovatív szellemiségük, modernségük a mai színházi elemek egyenrangú társává teszik a néptáncot és a népzenét.