Hírek

Legújabb produkciónk Székelykapu címmel kerül a Müpa színpadára

A székelykapu az ősi erő, a hit, a remény, az Istenhez való tartozás jelképe, kommunikációs …
Bővebben…

A magyar kultúra napját ünnepeljük a Pasaréti Közösségi Házban

Együttesünk is közreműködik A magyar kultúra napi ünnepségen a Pasaréti Közösségi Házban január 25-én …
Bővebben…

Januárban két előadással lép a Nemzeti Táncszínház színpadára az Együttes

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című legújabb folklór …
Bővebben…

Társulatunk

Az 1957-ben alakult Duna Művészegyüttes 24 fős tánckarból és 5 tagú népi zenekarból áll, tagjai ­hivatásos néptáncosok és hangszeres művészek. A Duna Művészegyüttes mellett működő Duna Táncműhely lehetőséget nyújt az alkotói kísérletezésre, a néptánc színházi megjelenítésére. Az együttest kísérő Göncöl Zenekar pedig önálló koncerteket is ad, amelyek elsősorban az autentikus népzenére épülnek.

 

A Duna Művészegyüttes kiemelt céljának tartja, hogy a közönség széles rétegeiben felkeltse az érdeklődést a néptánc iránt, ledöntse a műfajjal kapcsolatos sztereotípiákat, s ráébressze a nézőket annak sokarcúságára és művészi kifejezőerejére…

Közelgő események

A 20. születésnapját ünneplő Hamupipőke című előadásunk a Nemzeti Táncszínház színpadán. Tovább
Héttorony című néptánc-színházi előadásunk az Erzsébetligeti Színházban márciusban. Tovább

Repertoár

A Duna Művészegyüttes állandó zenekara, a Göncöl zenekar hamarosan önálló albuma a kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, Kallós Zoltán népzenei Tovább
A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán címmel készítette 2023 őszén előadását, amelynek bemutatóját a Tovább